Remete Szent Pál
Liturgikus emléknapja: január 15.
Magyarország társvédőszentje, az első keresztény remete. A szerzetességnek mint a világtól elvonuló életformának első kezdeményezője. Róla kapta nevét a magyar alapítású Pálos Rend.
A sátorajlaújhelyi pálos-piarista kolostortemplom gyönyörű barokk oltára Remete Szent Pál megdicsőülését ábrázolja, amelyet Johann Güntzl eperjesi mester készített 1733/1734-ben. A központi jelenet Szent Pál halálát ábrázolja, aki sivatagi barlangja bejáratánál térdel, durva szövetű ruhában. A bejárat mellett pálmafák (a pálos rend címeralakjai) magasodnak, előtte pedig az oroszlán, aki legenda szerint a szent sírját ásta. A jelenet fölött látható az eltávozás következő pillanata: amint a szent törékeny testét két angyal emeli magasba. A kompozíció mellett a kései követők: a főoltár felőli szobor Szent Henriket, a másik tiszteletreméltó Csepellény György pálos vértanút ábrázolja.

A teljes igazság

Tökéletes állapotában,
A teljes Tiszta Tudat állapotában
Az nincs tudatában önmaga tudatának.
A tudatosság megmoccan az Aum sóhajtásával,
És kezdetét veszi az álomteremtés.
Az tudatában van a létnek,
S örül ennek a tiszta létezésnek.
Az -elmerülve a tiszta „vagyok" szeretetében -,
Kettősségben fejezi ki magát.
A férfi-nő ikerjellegeinek egyesülése révén,
Az öt elem - éter, levegő, tűz, víz és föld - révén,
A három guna - szattva, radzsasz és tamasz - révén,
Az megnyilvánítja magát az időben.
Az álombeli téridőben
Az jelenségekként nyilvánul meg,
Formák millióit teremti,
Beléjük leheli az életerőt
És a mindent átható, immanens tudatosságot.
Ezen formák révén, boldog önszeretetben
Működik a tudatosság pradnyáként.
Az így megfogant érző lények,
Melyek merő képek csupán, - csodák csodája! - tárgyakként érzékelik egymást,
Maguknak alanyiságot tulajdonítva.
A pompás illúzióban mindegyikük Független döntéssel és akarattal rendelkező,
Különálló létezőnek látja magát,
Mind elfelejti korlátlan lehetőségét
A lényegi Abszolútumként,
Elfogadja korlátolt önazonosságát megjelenésként,
Puszta jelenségként.
Saját személyes cselekedeteiként
Magára vállalja a pradnyá működését,
Képzeletbeli rabságba veti magát,
S fájdalmat szenved és örömet él át! Ekkor jön el a jóságos Guru,
Telve kegyelemmel és isteni fénnyel,
És megmutatja neki, mi is valójában: Hogy aminek gondolja magát,
Az nem több, mint egy csepp férfimag,
Mely megtermékenyült az anyaméhben,
S melyben az érzés, a tiszta „vagyok",
A Tudatosság fénye szunnyad. Ez ő. Ezernyi neve ellenére
- Ráma, Krisna, Ísvara, Brahman -
Ugyanaz a tiszta „vagyok".
A Tudatosság fénye, a mahámájá
A nagyszerű káprázatban becsapja
És félrevezeti saját természetét,
Amíg a Guru nem mondja: Állj,
Lásd úgy magad, ahogy vagy,
Valódi dicsőségedben!
Eredeti állapotodon, az időtlen,
Abszolút Lényegen
Múló betegségként megjelent
A test és a tudatosság,
Spontán módon, minden ok nélkül,
A pradnyá működésének részeként. Kitölti a neki kiszabott időt,
S éppolyan spontán módon eltűnik, ahogy jött,
A tudatosság pedig többé nem lesz tudatában önmagának,
És beleolvad a Tiszta Tudatba:
Senki sem születik, és senki sem hal meg.
Ezt mondja Niszargadatta Mahárádzs
Közvetlen és egyszerű szavakkal:
Mi voltál, mielőtt szert tettél erre a testre?
Térj vissza a forráshoz, légy csendes!
Akkor a kereső eltűnik,
És a keresésbe merül.
A tudat nincs többé önmaga tudatában,
A teljességben, az egységben,
Kettősség nélkül vagyok Én.
Belátással és intuícióval,
Mély meggyőződéssel egyszerű megérteni,
Hogy Ez, ami van, túl van az értelem határain.
Az értelem csak a tárgyiasultat és a jelenségszerűt,
A jelenlétet vagy a hiányt foghatja fel.
De ami vagyok, az nem jelenlét vagy hiány.
A jelenlét jelenlétének hiánya,
A hiány jelenlétének hiánya
Vagyok „Én"!*

(Ramés Sz. Balszekár: A jelenségvilágon túl- Sri Niszargadatta Mahárádzs tanításai)

*Pradnyá: Önmagáról mint tárgyról nem tudó tudás, Tiszta Tudat. A magasabb tudatosságot is jelenti.

(A fenti tanítás a legjelentősebb és legtömörebb metafizikai szövegek közé tartozik. Tulajdonképpen mást nem is érdemes tudni, minden más csak függelék, szószaporítás.)