Ez az illető nem más, mint Pete Hegseth veterán és republikánus televíziós személyiség. A név valószínűleg nem mond a magyar olvasóknak sokat, azonban nemrég a Hetek publikálta egy 2018-ban, Jeruzsálemben elhangzott beszédét, melyet ide kattintva megnézhettek.

Ebben Hegseth elmondja, hogy az újkori zsidó történelem nagy dátumai, mint például a modern Izrael megalapítása, Jeruzsálem elfoglalása, majd Jeruzsálem Trump adminisztráció által Izrael örök fővárosának való nyilvánítása és az USA nagykövetség áthelyezése hatalmas csodák voltak, azonban még ennél is nagyobb csoda következhet be, amikor az Al-Aqsa helyén felépül az új, III. Templom.

Mindehez hozzáteszi, hogy kétállami megoldás nem lehetséges, palesztin államiságról szó sem lehet.

A világpolitika okkult logikája: felkínálnak két opciót evidensen rossz irányvonalat, illetve egy olyat, amivel egy rejtett, de sokkal sötétebb érát készítenek elő.

Mindez pedig beleillik abba a logikai láncolatba, amit több, mint egy éve írtunk az október 7-i események kapcsán. Ezeket ide kattintva elolvashatjátok.

Legyünk éberek!

Politikai okkultizmus – cionista eszkatológiai törekvések

Míg a „jobboldal” és a „normalitás értékrendje szerint élők” egy része – szerencsére már kisebb része – örömtáncot kezdett járni Donald Trump választási győzelme miatt, addig nekünk, akik a politika nem-világi aspektusait szem előtt tartjuk, figyelnünk kell bizonyos eszkatologikus jelekre.

Egy ilyen jel az is, hogy kit jelöl Trump (vagy a mögötte állók) a Pentagon, azaz az USA Védelmi Minisztériumának élére.

Remélem érezzük ennek a súlyát!

Mint azt az élet minden területén tapasztaljuk, úgy az anyagi sík historiográfiai minősége is egyenes arányban inflálódik a posztmodern társadalmi hanyatlással. Mindennek a destrukciónak a „történettudományi koronája” a posztmodern történetírás intézményesülése és történészi szakmában kierőltetett dominanciája más megközelítésekkel szemben, melyből adódóan már szinte kizárólagos végszóval rendelkezik a szakmai viták végén. Világnézeti szempontból nem fajsúlyos kérdés, de mindenképpen szögezzük le, hogy nem a kutatásmódszertanban látjuk a problémát, hisz azok csupán eszközök, melyekkel megfelelő megközelítésben lehet szakmai eredményeket elérni, viszont ez most számunkra irreleváns. Az ördög ugyanis most is a részletekben bújik meg: a nagyon szép kezdeti csomagolást, évtizedes ki-ki bontogatással a posztmodern történetírás elérte, hogy mára már nem csupán egy púpos molnár mindennapi problémái helyeződnek kiemelkedően fontos történetek felé, hanem a társadalmi kisebbségek (főleg gender szempontból vizsgált) története szinte teljesen a margóra tolta azokat. A korábban marginálisnak számító történeti elemek domináns pozícióba erőszakolását követően a kiemelkedően fontos történetek margóra szorításával igyekszik elérni a posztmodern történetírás önmaga kizárólagosságát. Ha ez nem a jól ismert bolsevik „múltat végképp eltörölni” metódus, akkor semmi nem az.

Világnézetünk fényében véljük, hogy a történelem nem pusztán világunk egymást követő eseményeinek sorozata, hanem egy folyamatos ütközés a destrukció és konstrukció (a Káosz és a Kozmosz, a fény és a sötétség) pólusai közt, mely korunkban előbbi egyre inkább elfojtja utóbbit. Emiatt zajlik a posztmodern társadalom alászállása, így a köztudatban élő folyamatos történelmi fejlődésről alkotott képet kritikával illetjük, hiszen az egész egyszerűen nem fedi a valóságot, legfeljebb csupán a technológiák és eljárások tekintetében. Illetve ugyanez a progresszív történelemszemlélet formálta úgy a historiográfiát, hogy az inflálódott, és mélypontján a destruktív posztmodern történetírás domináns helyzetben intézményesült, és szinte már teljes kizárólagosságot élvez. Ezzel ellenétben, világnézeti elődjeinkhez hasonlóan, egy történelmi ciklikusságot vélünk felfedezni, melyben a bekezdés elején leírt ütközési folyamat során az egyik pólus elnyomja a másikat. Világnézeti szempontból ez egy folyamatos körforgást eredményez az aranykortól a sötétség koráig, melyet az anyagi sík történelmére ráillesztve egy spirált kapnánk. Viszont létminőségi szempontból nem is feltétlenül fontos az anyagi sík történelmi ideje, hiszen célunk a küzdelem a sötétség korában, hogy egyszer lehetővé válhasson az aranykorra való átfordulás. A környezeti tényezők és a minket ért behatások alapján úgy véljük, hogy a posztmodern társadalom a sötétség korának elején jár.

Ismert történelmünk során megfigyelhetők kiemelkedő időszakok, melyek a szellemi sík anyagi síkra való erősebb lecsapódásából, a hagyomány anyagi síkon való egyfajta megnyilvánulásából adódtak az azokban működő megfelelő civilizációs hatások és emberi minőségek eredményének köszönhetően. Viszont mivel ezekben az időszakokban, hasonlóan az aranykor viszonyaihoz, az abban élők egy részének minősége inflálódni kezdett, a ciklus tovább fordult egyre romló minőségű másod-, majd harmadkorba, hogy aztán az addig fennálló rend képviselőit a megduzzadt létszámú értékvesztettek forradalommal letaszítsák, és elérjék a sötétség korának hajnalát. (Világnézeti taníttatásunk nyomán meg kell jegyezük, hogy az 1956-os antikommunista szabadságharc világnézeti szempontból tévesen szerepel forradalomként a köztudatban, mivel a destrukció forradalma elleni forradalomként, helyesen ellenforradalomnak-, de a rossz képzettársítás miatt leginkább szabadságharcnak kell nevezni.) Ilyen letaszításokat figyelhetünk meg azon kora ókori államalakulatok esetében, ahol királygyilkosságokat követően hanyatlás következett be; Gaius Julius Caesar haláltusája is – az azt követő megtartó és későbbi restaurációs kísérletek ellenére - is a Római Birodalom szétesését eredményezte; de a számunkra legvegytisztább példák az 1789-ben kirobbantott francia forradalom és utódforradalmai, valamint az 1918-as vörös hatalomátvételek. Továbbá külön kiemelést érdemel az a destrukciós folyamat, mely az első és a második világháborút jellemzi. Míg az első világháború a monarchikus berendezkedésű államokat számolta fel, kivéreztetve az abban résztvevő népek legjavát, úgy a második világháború ezek restaurációs kíséreteit számolta fel, és nem „csupán” a népek még megmaradt javát véreztette ki, hanem az akkori közgondolkodásban még markánsan létező Régi Rend iránti igényt is.

Kifejtésünk nyomán, illetve szellemi elődjeinkre alapozva állíthatjuk, hogy az aranykorba való visszatérés csak a sötétség korából való ciklikus tovább fordulással lehetséges. Ily módon kijelenthetjük, hogy a posztmodern társadalom alászállása szükségszerű és kizárólagos módja a Régi Rendhez való visszatérésnek. Tehát őseinkhez hasonlóan, számunkra az alászállástól való lehető legtávolabbi távolságtartás és a destrukció elleni cselekvés a történelmi feladatunk, nem pedig hamis történelmi képzelgések és önképek kreálása.

ADALÉKOK A MILITÁNS KONZERVATIVIZMUSHOZ VIII.
- Az egészséges történelemszemléletről

Azon túlmenően, hogy öntudatunk alapját képezi, a történelem bizonyos esetekben a hagyomány egyfajta megnyilvánulása az anyagi síkon, továbbá annak szemlélete a közösségek civilizációs szempontból való értékelésének egyik forrása.

Sok esetben filozófusok értelmetlen keresésébe fogtak a lét értelmének megtalálásáért, miközben az ott volt az orruk előtt, csak éppen világnézeti tévútjaik miatt ezt nem láthatták vagy alábecsülték. Világnézeti elődjeink nyomán, a militáns konzervativizmus a felsőbbrendű lét felé való folyamatos felfelé törekvést határozza meg az anyagi síkon megélt élet értelmének, melynek pillére a gyermek. Ha jobban belegondolunk nem is lehetne más, hisz a törekvés csak megfelelő környezetben bontakozhat ki, mely környezetet a csak kiemelkedő rasszra épülő, környezetére hatást gyakorló civilizáció biztosíthatja, melynek fentarthatóságát csak a gyermek szavatolja. Kicsit más megközelítésben e folyamat kezdete a gyermek fogantatása, a vége pedig az önmagában végbemenő felfelé törekvés igényének genezise, amit már maga a folyamatos törekvési kísérlet követ, melyet lényegében a militáns konzervatív világnézet is felölel.

A fogantatás és a genezis közti folyamat előtt értékelődik fel az egészséges férfi és női nem, mind anyagi-, mind szellemi síkon. Nagyon fontos, hogy ez a felértékelődés nem megkerülendő, hiszen akkor a létezés ilyenformán elveszti egészséges mibenlétét és destruktív hatást kelt. Szellemi síkon értve egészséges férfi és nő nem létezhet a fogantatás általi felértékelődés igénye nélkül, mert az más úton el nem érhető, azt nem pótolhatja vagy válthatja ki más. Ennek oka, hogy a felértékelődéshez egy fejlődési út vezet, mely szellemi (elv és értékrend) és anyagi (biológia és külsőség) síkon is megalapozza azt. Amennyiben a megalapozás valamelyik eleme sérül, nem beszélhetünk egészéges férfiról vagy nőről, és nagy valószínűséggel nem megy végbe a fogantatástól genezisig tartó folyamat, már ha egyáltalán létrejön a fogantatás. A fogantatás és a genezis közti folyamat alatt értékelődik fel szintén anyagi- és szellemi síkokon az egészséges családi lét, mely csak a férfi és nő sérülésmentes egészséges megalapozottsága esetén biztosított. Ha ez a megalapozottság a fogantatástól genezisig tartó folyamat közben sérül, akkor szintén nagy valószínűséggel nem fog eljutni a gyermek a genezisig, tehát nem szavatolja tovább a lét értelméhez, a felsőbbrendű lét felé való folyamatos felfelé törekvéshez megfelelő környezetet biztosító, kiemelkedő rasszra épülő, környezetére hatást gyakorló civilizáció fenntarthatóságát. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a felsőbbrendű lét felé való folyamatos felfelé törekvésnek, azaz az élet értelmének alapfeltétele a gyermek, elősegítői pedig az egészséges nemek és az egészséges család.

Éppen ezért kell minden síkon harcolnunk a szivárványmarxizmus ellen, mert az a hagyományos közösségek ellen, így a család ellen is háborút folytat. És mivel a család a legkisebb, így az egyik legerősebb közösségi egység, ha azt teljesen kiüresítik, netán megsemmisítik, akkor az előző bekezdésben szereplő okfejtésben kifejezett elképesztő mértékű, visszafordíthatatlan, végzetes destrukció megy végbe.

ADALÉKOK A MILITÁNS KONZERVATIVIZMUSHOZ VII.
- Az egészséges férfiről, nőről és családszemléletről

Magát a férfi és női viszonyokat, illetve a család fontosságát még szinte egy évtizede ki sem kellett volna hangsúlyozni, ellenben ma már anyag síkon értelmezve is egyfajta modern világ elleni lázadást is jelent a nemek megfelelő megélése és egy jól működő család. Mindazonáltal rögzítenünk kell, hogy militáns konzervatív megközelítésben ezeknek van egy felsőrendű értelme, melynek lényegisége már jóval korábban kiveszett a társadalomból, de igazán ettől nevezhetők egészségesnek a férfi és női viszonyok, illetve a családszemlélet.

Határozottan le kell szögezzük, hogy az általunk nem csupán képviselt, de meg is élt világnézet a Régi Rend irányába való visszatekintés, és visszamozdulási igény is, nem pedig korunk populáris értelemben vett, neoliberalizmussal ugyan szembe helyezkedő, de az „ó-liberális” és a modern világ polgári értékeit konzerválni kívánó, egyébként azt csupán képviselő, viszont meg nem élő világi konzervatívizmusa. Ennek a világnézeti különbségeken túl, az anyagi síkon is jól látható jelei vannak, miszerint egy militáns konzervatív entitás elveti a popkultúrát, és azon túl, hogy nem képes velük azonosulni, de lesajnálást is érez minden melegkonzervatív frakció irányába, azok hiteltelensége miatt. A mezsgye elvékonyodni látszik a hiteles és az érdekember közt, de fel sem merülhetne a kérdés, hogy egy magát hagyományos értelemben vett konzervatívnak tartó ember melyikkel vállal közösséget.

A hagyományos értelemben vett konzervativizmus útján előttünk járók nyomában, a militáns konzervatív világnézet szemében is minőségük alapján ítéltetnek a különböző entitások. Szűkebb értelemben véve ezt akár emberi minőségnek is nevezhetjük. Ez a legfontosabb értékítéleti szempont, mely a fentebb kifejtett hierarchikus, meritokratikus és rasszhoz köthető elvekkel megbonthatatlan összefüggésben áll és magában a magasabb perspektívából szemlélt konzervativizmusban fejtik ki együttes hatásukat. Mindez azért fontos, mert az emberi minőség határozza meg a cselekedeti minőséget is, így nem lehet szabályszerűségi alapokon értékítéletet mondani társadalmi berendezkedések, politikai rendszerek, államformák és egyéb anyagi világot formáló cselekedetek fölött. Közérthető példával élve, a konzervativizmus szemszögéből soha nem lesz azonos értékű uralkodó Nagy Károly és Szép Fülöp, és soha nem lesz azonos értékű az ókori Római Szenátus és a forradalmi francia Nemzetgyűlés. Értékítéleti szempontból előbbiek konzervatív értékrendben léteztek, míg utóbbiak az alászállást képviselték, a destruktív progresszió eszközei voltak. A közgondolkodással ellentétben, anyagi síkon a hagyományos értelemben vett konzervativizmus nem haladásellenes, de teljesen más a haladásról alkotott képe, melynek kizárólagos célja a Régi Rendhez való visszatérés, ha úgy tetszik visszahaladás. Viszont a materialista szemszögből értelmezett progressziót és a technokráciát teljes mértékben elveti.

Egy militáns konzervatív gondolkodó is vallja, hogy mindig tanul az ember, hisz az újabb tapasztalatok szerzésén keresztül kerülhet közelebb a régi tiszteletre méltóbb létezéshez. A generációk egyre életképtelenebbek és emiatt is kell késztetést éreznünk, hogy vívjuk kvázi reményvesztett harcunkat. A reményvesztés büszkesége is megerősíti bennünk a becsületet és a hűséget, és véljük, hogy feladással önmagunkat cáfolnánk és nem lennénk különbek a mélybe zuhanóktól. Éppen ezért egy militáns konzervatívnak túl kell látnia a jelen érdekein az idő elleni ember irányába.

ADALÉKOK A MILITÁNS KONZERVATIVIZMUSHOZ VI.
- A konzervatív szemléletről

Magasabb perspektívából szemlélve a militáns konzervativizmus a hagyományos értelmében vett konzervatív létszemlélet alá tagozódik. Ennek ellenére külön pontban, közelebbi nézőpontból szemlélve is ki kell fejteni ezt, mellyel egy további fajsúlyos világnézeti alapvetésként is kezelhetjük.

Hosszasan lehetne vitázni azon, hogy miért fontos, hogy az egyébként jelentőségteljesebb szellemi síkról bármi is gyakorlatként tűnjön fel az anyagi létben. De a vitathatatlan tény ellenére, miszerint az anyagi síkon eleve nem képviselhető a szellemi síkkal azonos minőség, úgy véljük, hogy az ettől való elzárkózás is hozzájárul a dekadenciához. Civilizációs kötelességünknek tartjuk tehát a környezetünkre való hatásgyakorlást és mivel a sötétségbe hanyatló világ ellenpólusán határozzuk meg önmagunkat, így ez a fajta hatásgyakorlás markánsan magába foglalja a harcot. A harcot, ami egyaránt szükséges folytatni szellemi és anyagi síkokon, hisz a hanyatlás mindkét síkon jelen lévő támadásokat jelent.

A militáns szemlélet közvetlenebbül kapcsolódik a hierarchia tiszteletéhez, mivel annak alapfeltétele a fegyelem. A fegyelem adja a szemlélet erejét és alapfeltétele képviseletének. Korunk körülményei miatt hatványozottan hangsúlyozni kell, hogy fegyelem igénye nélkül bármely világnézet a sötétségbe alászálló gondolatok közé silányul. A hagyományos értelemben vett jobboldal átfogó tekintetében pedig kijelenthető, hogy cselekvés igénye-, illetve a harc felvállalásának igénye nélkül a hitelvesztettség ténye áll fent, hisz ezen igények hiánya maximum a melegkonzervatívok esetén jelenthet némi hitelességet önmaguk között. Nem engedhetjük meg magunknak a hitelvesztést, már csak azért sem, mert nem egyénekben, hanem közösségekben gondolkodunk, ami miatt elvi kérdés is a feltétel nélküli engedelmesség. Minden körülmények közt határozottan kell megmaradnunk alapelveink mellett, melyekből alkudni nem lehet, hiszen mikor egy hagyományos értelemben vett konzervatív kompromisszumot kötött, abból eredmény még sosem született, de bukás annál több.

A militáns szemléletünkben megnyilvánuló cselekvés és harc, nem más, mint a hanyatlás elleni küzdelem, mellyel a hagyományos értelemben vett jobboldalnak továbbra is irányt kellene mutatnia felfelé és küzdelmet kellene folytatnia fizikai és szellemi síkokon egyaránt. Ehhez cselekvővé, illetve harcossá kell válni és meg kell próbálni az elméletet a lehető legeredethűbben gyakorlatba átültetni, még akkor is, ha az anyagi sík gyakorlatai soha nem érhetik el a szellemi sík minőségét.